
Zsámbékon a premontrei bazilika maradványa nem csak az aranyórás naplementékről szól. Borús időben, széllel fűszerezve ez a kolostorrom kap egy olyan oxfordi karaktert, amit egyszerűen imádunk. Ha a monumentális építészetet és a történelmi környezetet keresitek, érdemes sietni: a hírek szerint a felújítás után a helyszín már sosem lesz ilyen, mint most.
Idehaza legtöbben a tökéletes aranyórát szeretik megcélozni egy romantikus kreatív fotózásra, de ennek a zsámbéki remplomromnak szerintünk kifejezetten jól áll a dráma. Általában ide is a klasszikus meleg fényeket keresve érkeznek, mi viszont egy olyan privát ceremóniát örökíthettünk meg, ahol a szél és a felhős égbolt volt a díszlet - és egyáltalán nem sajnáltuk.
Oxford a budai dombok között
Fotósként néha a rossz idő a legnagyobb szakmai mázli. Amikor ott jártunk, a borús égbolt miatt ez a kolostorrom olyan oxfordi érzetet kapott, amit egyszerűen imádunk.
Ez a fajta monumentális, kicsit komor látvány nagyon közel áll hozzánk; ezen a vidéken bármikor szívesen alkotunk, mert a premontrei bazilika maradványa napsütés nélkül is hozza azt a súlyt, amit egy esküvői képtől elvárunk. Nem kell a naplementével eladni a látványt, az épület megjelenése magáért beszél.
Meghitt pillanatok a monumentális falak között
A kolostorrom egyedülálló terep egy ceremóniához. Mi egy egészen szűk körű, privát esküvőn voltunk ott, ami egy különleges, intim ízt adott az egésznek - a hatalmas falak és a kis násznép kontrasztja valahogy még hangsúlyosabbá tette a pillanatot.
Ugyanakkor a templomrom remekül működik nagyobb létszám mellett is; a tér tágas, a dokumentarista stílusunkhoz pedig tökéletes környezet, hiszen bőven van helyünk távolról, zavarás nélkül dolgozni, miközben minden irányból kapunk egy erős vizuális keretet.
Siessetek, mielőtt elvész a jelenlegi bája
Sajnos (vagy nemsajnos), a hírek arról szólnak, hogy a premontrei bazilika maradványa nagy változások előtt áll: felújítják az épületet. Bár bízunk benne, hogy az új megjelenésében is egy szuper helyszín marad, félő, hogy ez a jelenlegi, időtlen hangulata elvész majd.
Addig is, amíg megvan ez a megismételhetetlen, nyers állapota, azt mondjuk: aki teheti, gyorsan házasodjon meg ott, mielőtt a modernizáció átírja a helyszín képét. :D

Ha idáig eljutottál az olvasásban, valószínűleg hasonlóan látjuk a világot.
A történetmesélésünk azonban itt még nem ért véget. Keress még több inspirációt, helyszínelemzést és fotós tippet a többi írásunk közt.
Ha pedig úgy érzed, pont ilyen szemlélettel rendelkező alkotótársakat szeretnél magatok mellé, írj nekünk egy üzenetet és nézzük meg, hogyan tudunk együtt dolgozni!

















